How to love? - 1. fejezet

Unottan nyomogattam a zongora billentyűzetét, majd a fejemet kezdtem el beleverni. Zongoratanárom haját tépve ordibált mellettem, de nem igazán érdekelt. Már két órája gyakoroltunk unalmasabbnál unalmasabb zongoraműveket, s ez idő alatt elvesztettem a józan eszemet. Szó szerint szünetet tartott az agyam. Ilyenkor nem kellett velem foglalkozni, ha nem hagyni kellett egy fél órát pihenni és utána mindent folytathattunk onnan, ahol abbahagytuk. Szerencsétlen tanárom ezt nem értette meg. Hangosan szitkozódott, hogy fel fog mondani, ha ezt így folytatom tovább. Fejemet felemeltem az akkordokról, s megszólaltam:

- Ha ennyire utál, akkor mért nem mond fel? Mindenkinek egyszerűbb lenne az élete. Menjen és kérjen az apámtól egy csinos végkielégítést, amiért olyan rossz voltam magához, aztán húzzon el. 

Megdermedt egy pillanatig, majd szemüvegét feljebb tolta orrán és pakolni kezdett. 

- Ez volt az eddigi legértelmesebb mondatod mióta ismerlek - kabátját és táskáját kezébe vette, majd megállt előttem.

- Tényleg? Ehhez mit szól? Utálom magát - dühösen fújtatni kezdett, majd dobbantott egyet lábával és kiviharzott a teremből. Az ajtó tárva nyitva maradt, így még utána tudtam kiabálni: - Puszi pá! 

Visszafordultam a zongorához és a felesleges hajszálakat kisöpörtem az arcomból. Végig simítottam egybe részes, fehér csipkés szoknyámon, majd lábamra pillantottam. Anya balettpapucsa volt rajtam szokás szerint. Mindig, amikor zongoráznom kellett, akkor ezt vettem fel, hogy kibírjam. Szemeimet összeszorítva hessegettem el a gondolataimat egyik szülőmről és lábfejemet a zongora pedáljára helyeztem, ujjaimat pedig a billentyűzetre. Szemeimet kinyitottam, s kedvenc dalomat kezdtem el játszani.

- Már megint ezt játszod? - apám nyers hangja szelte ketté a termet miután vége szakadt a zongoraszónak. 

- Problémád van vele? - nem néztem rá, de éreztem, hogy nagyon ideges. 

- Nem lenne, ha mellette nem kergetnéd őrületbe a zongoratanárod. Ő már a harmadik volt, aki felmondott. Érted te ezt? A harmadik! - szemeimet szorosan behunytam, majd vártam, hogy folytassa a kioktatásomat. - A hab a tortán az, hogy te mondtad neki, hogy mondjon fel. Igaz ez? Válaszolj, Nara!

- Apaaaaa - minden aegyomat bevetve néztem rá. - Te elhiszed, hogy én ilyet mondanék annak a nőnek? Teljesen elment az esze. Nem tudtad, hogy súlyos agyi károsodást szenvedett, mikor megszületett?

- Mit mondasz, te átokfajzat? - lépett be a terembe a - volt - tanárom. - Hogy én fogyatékos lennék? Na megállj te kis szemétláda! - felém kezdett el lépkedni az őrültje, s én azon nyomban felpattantam a helyemről. Megkerültem a zongorát és apám mögé bújtam. 

- Apaaaaaaaaa, nem látod, hogy milyen szegényke? Vitesd el, mielőtt magában is kárt tenne - ismét nyávogni kezdtem. Általában apánál beválik, ha eljátszom előtte, hogy én vagyok a cuki kis lánya. 

- Yah! - üvöltött a nő. - Elkaplak, te senkiházi. Hogy merészelsz engem bemocskolni? - nyelvet öltöttem rá, de úgy, hogy édesapám ebből ne lásson semmit. Integettem neki, majd elhagytam a helyszínt. Hallottam, ahogy apukámnak magyarázz még rólam valamit, de bármit is mond azt mind le tudom tagadni. 

Lassan egy éve - pontosítva anyukám halála óta-, hogy így megjátszottam magam apám előtt. Bár tudta, hogy nagyon hiányzik nekem az életet adó személy, de attól még nem szerettem kimutatni, főleg nem előtte. Barátom szinte egy sem maradt, mivel senkivel sem foglalkoztam csak a fájdalmammal. Egyszerűen nem tudtam túl tenni magam az eseten, de szerintem ez érthető. Édesapámnak már csak én maradtam meg a munkája. Naphosszat a vállalat ügyeivel foglalkozott. Rám alig maradt ideje. Engem is csak azért látott olyan sűrűn, mert én is gyakornok voltam a Big Hit Entertainment-nél, ahol apám a főfejes. Még csak fél éve, hogy elkezdtem idolnak tanulni, de apám már most ellenezte, pedig a szakmához értők odáig voltak értem. Tudok zongorázni, énekelni és, ha egy kicsit megerőltettem magam akkor még rappelni is tudok. Nekem nem kellett órákat a táncteremben izzadnom, mint a többi gyakornoknak, mivel az elvárás szerint, anyám táncoslábait örököltem, így egy kis gyakorlással bármilyen koreográfiát megtanultam. Nem voltam elszállva, de azért örültem, hogy ilyen géneket örököltem a szüleimtől.

Dúdolva indultam el megkeresni a sztár kortársamat, bár nem kellett sokat köröznöm az épületben, mivel az egyik táncteremből kihallatszott a hangja. Énekelt. Ha jól hallottam, akkor a Who you-t G-Dragon-tól. Felvéve az új ritmust nyitottam be a terembe. Észrevett, majd elmosolyodott, de nem hagyta abba tevékenységét, sőt az én kezembe is nyomott egy mikrofont és ketten folytattuk az éneklést. A szövegre összpontosítva, táncolva élveztem barátom társaságát. Ő végig biztatón mosolygott rám, ezzel sugallva azt, hogy jó az, amit csinálok. Kezemet kinyújtottam felé ő pedig azonnal ráfogott és közelebb húzva magához megölelt. A dalnak ugyan vége lett, de mi nem engedtük el egymást. 

- Hogy vagy ma, pupák? - ezt a kérdést mindennap feltette nekem, de még mindig nem untam meg. Neki őszintén el tudtam mondani az érzéseimet anélkül, hogy bármi rosszat mondott volna.

- Felszabadultan. Végre elüldöztem a zongoratanáromat - kibújtam öleléséből és a teremben lévő kanapén terültem ki. Hasamra feküdtem és így néztem fel rá.

- Szóval emiatt volt olyan nagy kiabálás a zongoraterem környékén. A fiúk megijedtek, mikor ott jöttünk el. - nevetve ült le a kanapé előtt, s hajamat összekócolta.

- Yah! - üvöltöttem rá, majd eligazítottam kócos hajam. - Tényleg, a fiúk hol vannak? Még nem is mutattál be nekik, pedig már mióta itt vagyok.

- Te mondtad azt, hogy ne mutassalak be nekik, mert hogy még nem állsz készen, szóval ezt ne az én számlámra írd, pupák - megfogta az orromat, majd megcsavarta. 

- Yah! - kezeimmel felnyomtam felsőtestem és komolyan próbáltam rá nézni. - Eltervezted, hogy ma csak bántani fogsz? - kurtán bólintott. - Oké, ha te ilyen vagy, akkor én is - felálltam a kanapéra, majd 'pankrációt' kiáltva rávetettem magam. 

Szegény fiú hátán kiterülve próbált kapálózni, de én hamar lefogtam a kezeit, így csak a szemével ölt meg. Ráültem alhasára és karjait szorosan feje fölött a padlón támasztottam, hogy véletlenül se tudjon kiszabadulni. 

- Na most mi legyen, öcskös? Csikizés vagy.. - nem tudtam befejezni, mert kezeit felemelte így én oldalra borultam, s most ő ült rám. Ahogy az előbb én őt, most ő fogott le úgy engem. - Utállak! - kiáltottam el magam, mire megállt. Másodpercekig szemeztünk, mire egy ajtónyílást hallottunk és egyre erősödő nevetést.

- Jungkookie, meghoztuk a kajádat, képzeld mi.. - mind a ketten a belépő fiúkra kaptuk a fejünket. Nagyra nyitott szemekkel bámultak minket, majd Jimin megszólalt:

- Jungkook-ah, nem is mondtad, hogy te durván szereted csinálni. 

- Azt se mondta, hogy szereti csinálni - folytatta Jin.

- Ráadásul, hogy az idősebekkel - így Rap Monster. Ezután a megnyilvánulás után ledobtam magamról Jungkook-ot és szoknyámat igazgatva levágtam magam a kanapéra. Barátom megsemmisülten fetrengett a földön, így levettem az egyik balettpapucsomat és fejbe dobtam vele. Halk kacajt véltem felfedezni, így a srácokra néztem. Mindenki kuncogott kivéve Sugat. Azt hiszem ő sokkot kapott vagy nem is tudom. 

- Gyerünk, Jungkook. Meséld el nekik, hogy hogyan és mikor is jöttünk össze. Ja, és azt se felejtsd ki, hogy öt évvel idősebb vagyok nálad - mosolyogva magyaráztam, miközben a srácoknak elment a kedvük a nevetéstől és most már mindannyian ugyanúgy álltak, mint Yoongi.

- Hyungok, félre értitek és ne higgyetek Naranak - elvigyorodtam, de ők még mindig nem mozdultak. - Ő csak a barátom és velem egy idős - Jungkook mellém ült és fejbe ütött a balettpapucsommal. Csúnyán néztem rá, de tudtam, hogy jogos volt, így csak szó nélkül felhúztam lábamra. 

- Megkönnyebbültem. Az még oké lett volna, ha a barátnőd, na de hogy öt évvel idősebb lenne nálad... - kezén kezdett el számolni, majd folytatta. - Az azt jelentené, hogy nálam három évvel idősebb lenne és én nem igazán szeretem az idős lányokat - rám kacsintott, majd pár tánclépéssel előttem termett. - Jimin vagyok, kedves hölgy - meghajolt előttem, majd kezet csókolt. Azt hittem, mentem elhalálozok ott a nevetéstől annyira vicces és kínos volt a helyzet. Miután befejeztem a kacagást felálltam és megsimogattam Jimin arcát, mire elpirult. 

- Nagyon édes vagy, de ismerlek titeket. Jobban, mint hinnétek - először Jiminre, aztán a többiekre kacsintottam. - Majd még látjuk egymást - puszit dobva elhagytam a termet, majd a terem mellett lévő falnak dőltem. Hatalmas mosoly kerekedett az arcomon, de fogalmam sincs miért. Lelkiekben felkészítem magam az otthoni vitára, amit ma még apámmal le kell rendeznem, de arcomon attól még ott volt a hatalmas boldogság. 

- Stipi! Az enyém Nara - hallottam Jimin hangját, amitől még nagyobb lett a mosolyom. Kuncogva indultam összeszedni a cuccaimat.