How to love? - 7. fejezet

Telefonom kijelzője este tízet mutatott. Lihegve terültem el a táncterem padlóján, életemben nem voltam még ilyen fáradt. Délelőtt beköltöztünk, délután viszont megállás nélkül táncoltunk. Egyszerű mozdulatokkal kezdtük aztán a nap végére egyre nehezebbek kerültek elő. A csajokon és a tánctanáron - aki mellesleg egy rabszolgahajcsár - kívül senkit sem láttam. Minden szünetben - ami félévente egyszer volt - a telefonomon lógtam. Jelen esetben nem a Beast comeback-jét vártam, hanem arra voltam kíváncsi, hogy Yoongival mi van. A lányok már a pokolba kívántak, ugyan is mindig megkérdeztem tőlük, hogy írjak-e neki vagy ne, mire a válaszuk egyértelműen "igen" volt, de sajnos én egy gyáva nyuszi vagyok, így nem üzentem neki. Fogalmam sincs még mindig, hogy mit kéne tennem. Eddig nem volt párkapcsolatom, szóval nem igazán tudom hogyan működik a kommunikáció két fiatal között. Abban biztos voltam, hogy ha ezt így folytatom akkor Suga hamar rám un és, akkor egy darabig nem is tudom meg milyen, ha barátom van. 

Tíz percnyi fekvés és gondolkodás után átöltöztem, majd a kabátomba is bebújtam. A lányoktól elköszöntem, mire a leader-shi megállított.

- Hova mész? Egy helyen lakunk.

- Csak sétálni szeretnék egy kicsit - gyanúsan méregetett, mire sóhajtottam egyet. - Ne aggódj! Nem beszéltem ma vele, szóval nem vele leszek, mindössze szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Vagy mától ez is tiltólistán van? 

- Nem, menj csak, de kérlek vigyázz magadra. 

- Meg lesz - biccentettem, majd egy intéssel elbúcsúztam tőlük. 

Monoton mozdulatokkal hagytam el az Entertainment épületét, szinte olyan voltam, mint egy robot. Se jobbra, se balra, se előre nem néztem, mivel fejem neki ment valaminek. A fájós helyen kezdtem simogatni, majd valaki lefogta a kezem és puszit nyomott buksimra. Szívem vadul kezdett kalapálni; bumm bumm. 

- Bocsáss meg, hogy nem kerestelek, csak fellépésünk volt, meg két interjúnk és nem volt időm..

- Semmi baj! - mondtam mosolyogva, majd megcsókoltam. Nem érdekel, hogy nem hívott vagy nem üzent, mert az számít, hogy itt van és már pedig itt van velem. A csók nem mélyült el, mivel tudtam, hogy veszély fenyeget minket. Karon ragadtam és futni kezdtem vele. Nem rohantunk sokat, kizárólag annyit, hogy eljussunk egy kevésbé látható helyre.

- Most mennyivel jobb itt, mint ott? - kérdezte nevetve. 

- Azt mondtam a többieknek, hogy egyedül megyek sétálni.. - kissé elpirultam, majd újból megcsókoltam. Ha jól vettem észre, akkor Yoogni kicsit meglepődött. Az előzőhöz képest ez jóval vadabbra sikerült. Nem tudom milyen inditatásból cselekedtem így, de szerintem jeleztek vészjelzőim. Tudom, hogy nem járunk, de nem szeretném elveszíteni. 

- Milyen heves vagy ma. Van ennek valami oka?

- Nem láttalak egész nap és hiányoztál - elpirultam. Hátrébb léptem tőle, hátam az épület falának ütközött és fejemet lehajtottam. 

- Komolyan mondod? - nem válaszoltam, csupán bólintottam. - Te is hiányoztál - közelebb jött és fejét nyakamba rejtette. Kezeivel derekamat ölelte, miközben én nyaka köré helyeztem az enyémeket. Meleg lehelete csiklandozta nyakamat, de nem szóltam neki, csak halkan kuncogtam. - Mi az? - kérdezte.

- Csikizel - nevetgéltem hangosabban.

- Igen? Nem is tudtam, hogy csikis vagy.

- Pedig az vagyok - Suga megfújta a nyakamat ajkaival, mire még hangosabban nevetni kezdtem. - Hagyd abba. Mindenki minket fog nézni és akkor lebukunk - kérésemre abbahagyta, majd komolyan a szemembe nézett. 

- Hányszor kell még elmondanom, hogy nem érdekel, ha megtudják, hogy nekem te kellesz? - szemeit vizslattam. Totál komoly volt, s szeme se rebbent. 

- Biztos? Mert én elég béna vagyok ilyen dolgokban - szájon puszilt, majd ráfogott kezemre. 

- Nem baj - maga után kezdett el húzni.

- Hova megyünk? - kérdeztem tőle.

- Tanítok neked egy-két dolgot. 

***

Egy ruhaboltban álltunk már tíz perce és a küldetésünk az volt, hogy egyforma pulcsit vegyünk magunknak, amivel megmutatjuk mindenkinek, hogy mi már "foglaltak" vagyunk. Bár ez még hivatalosan nincs így, de mind a ketten éreztük és tudtuk, hogy egymáshoz tartozunk, vagy legalábbis én Min Yoongihoz. 

- Mit szólsz ehhez? - mutatott egy fekete pulóvert, fehér írásokkal díszítve. 

- Nem, túl fiús. 

- De nekem tetszik - biggyesztette le ajkait. 

- Azt mindjárt gondoltam - vigyorogtam. - Na és ez milyen? - emeltem fel egy rikító neonrózsaszín felsőt. Suga hányást imitálva ítélte el az ötletem. Én toporzékolni kezdtem, mire szemei kidülledtek. Odajött hozzám és csitítgatni kezdett. 

- Ha ennyire tetszik, akkor vegyük ezt meg - magyarázta kétségbeesett hangon. 

- Dehogyis. Hülye vagy? - nevettem el magam, majd visszaraktam a ruhát a fogasra. - Jó tudni, hogy ilyen könnyen elérhetek nálad bármit is. Azt hiszem ez a tulajdonságod tetszeni fog - kacsintottam, majd tovább keresgéltem a butikban. 

- Ya! - kiabált rám. - Felejtsd el, ami az előbb történt. Nem tudsz ilyen könnyen megpuhítani. 

- Majd meglátjuk - suttogtam könnyedén, mire orra alatt kezdett el dörmögni. - Mondtál valamit?

- Semmit! 

- Hmm, ez nem is rossz. Yoongi, mit szólsz hozzá? - felmutattam a felsőt, mivel két méterrel odébb állt tőlem.

- Nekem tetszik - mosolygott. - Megvesszük? - bólintottam, majd a megfelelő méretekkel együtt elindultam a kassza felé. Nem hagyhattam neki, hogy most ő fizessen. Gyorsan előkaptam a bankkártyámat és egyből a kezébe nyomtam az eladónak. Kissé furcsán nézett rám, de egy diadalom ittas mosoly után ez már nem érdekelt. 

- Tessék! - nyújtottam át neki az övét. 

- Megjegyeztem ám, hogy te perkáltál - szúrós szemekkel bámult rám. - Tudod, ez bántja férfiúi lelkemet. Megsértettél. 

- Sajnálom - átöleltem. - Mivel tudnálak kiengesztelni? 

- Csókolj meg! - suttogta ajkamba. Nem kellett kétszer mondania; úgy cuppantam rá ajkaira, mintha egy hete nem pusziltam volna meg. Bár ma már több is elcsattant közöttünk, de még mindig ugyanúgy élveztem, mint a legelsőt.